Magyarország az Eurovíziós Dalfesztiválon 1994-2013

Nem Örményország és Azerbajdzsán kezdte az ellenségeskedést

Az Eurovízió történelmében nem újkeletű dolog, hogy egy ország megtagadja a részvételt csak azért, mert a versenyt egy számára ellenséges területen tartják. 2012-ben az azeri miniszterelnök diktátor kijelentette, hogy a világ összes örményét ellenségnek tartja, így a két ország közötti feszültség miatt Örményország nem merte bevállalni a részvételt. Viszont nem ők az elsők, akik ennyire politikai síkra helyezik a dalfesztivált.

Madrid 1969: Spanyolországot 1936-tól egészen 1975-ig Francisco Franco katonai vezető és diktátor irányította. Az ország politikai berendezkedése miatt Ausztria megtagadta a részvételt. Ez a nacionalista idióta egyébként akkora erővel bírt, hogy ő volt az európai történelem leghosszabb ideig kormányon lévő diktátora.

Jeruzsálem 1979: Az első izraeli Eurovízión Törökország a 11. rajtszámmal lépett volna fel Maria Rita Epik és a 21. Peron képviseletében a "Seviyorum" című dallal. Az arab világ viszont erősen kifejezte nemtetszését a részvétellel kapcsolatban. Nem tartották helyénvalónak, hogy egy iszlám vallású ország (igen, megint azok a kőkori iszlámok...) képviselje magát egy zsidó állam földjén. A török delegáció úgy látta jónak, ha kihátrál a verseny alól, csak hogy ne haragítsa magára a muszlim testvéreket.

Baku 2012: Azerbajdzsán és Örményország első háborúját 1918 és 1920 között vívta egymással olyan területek miatt, amiket mindkét ország a magáénak érzett. A rivalizálásnak 1922-től ideiglenesen vége lett, ugyanis megalakult a Szovjetunió, a két állam így szövetséges népköztársasággá vált. 1948-ban és 1964-ben az örmények országszerte protestáltak az azeriek ellen, akik ki is vonultak az országból. 1988-ban kirobbant a Nagorno-Karabakh régióért folytatott háború, ugyanis az azeriek elvesztették a fejüket egy, a Nagorno-Karabakh-on tartott népszavazás miatt, miszerint az ottaniak örményeknek vallották magukat és az anyaországhoz szerettek volna csatlakozni. Tömegmészárlások vették kezdetüket mindkét oldalon, míg nem 1994-ben közösen fegyverletételt rendeltek el. Noha a háborúnak vége, a militarizált határvonalakon minden évben történnek atrocitások. A 2012-es Eurovíziót megelőzően is történt egy incidens (örmény katonák öltek azeri kollégákat), melynek kapcsán az azeri diktátor kijelentette: minden örmény ellenség. Mivel még az EBU sem rendelkezett akkora hatalommal, hogy megvédje a patkányt a viperától, Örményország visszavonult.

Részletek! A 2014-es Eurovízió lehetséges helyszínei

Aalborg városa Dánia északi csúcskénél található. Népessége valamivel több, mint 126 ezer fő, ipari és egyetemi város. A jövő évi Eurovízió helyszínéért vívott harcba az 5000 férőhelyes (koncerteken 8500) Gigantiummal szállt be, ahol tavaly a dán nemzeti dalválasztást rendezték. Ez nem egy aréna, inkább csak egy csarnok, aminek főprofilja a kézilabda, illetve a jégkorong. Egy (inter)kontinentális zenei fesztivál lebonyolítására ezekkel az adatokkal nem igazán lenne alkalmas, hiszen ez a 8500 férőhely még egy malmőihez hasonlóan "bensőséges" Eurovízióhoz is rettentően kevés. Esély a rendezésre: kevés.

Koppenhága Dánia fővárosa, több, mint félmillió embernek ad otthont. Az idei verseny helyszínéül szolgáló Malmőtől mintegy 14 kilométerre fekszik, gyakorlatilag csak egy híd választja el egymástól a két várost. Az itt található Parken Stadion Dánia legnagyobbja, összesen 38065 szurkolót tud fogadni futballmeccseken és 50000 rajongót koncerteken, így az Eurovízión is hasonló számú közönség lehetne jelen. A Parken pedig már tapasztalt stadion, hiszen itt rendezték a 2001-es dalfesztivált is. Szerintem ez jövőre is így lesz, bár annyi azért ad okot a kételkedésre, hogy a DR közszolgálati televízió elmondta: nem akarnak nagy Eurovíziót. Esély a rendezésre: nagy. Azért mégsincs minden évben Eurovízió Dániában, szerintem meg szeretnék adni a módját.

Fredericia egy közel 40 ezres kisváros és a Messe C nevű csarnokkal pályázik, ahol főként konferenciákat és kiállításokat szoktak tartani. 8000 nézőt tudna befogadni az Eurovízióra. Koppenhága után Fredericia városa és térsége rendelkezik a második legtöbb szálláslehetőséggel, viszont őszintén szólva ez az egy dolog, ami mellettük szól. Esély a rendezésre: kevés.

A kedvencem. A közel 47 ezres Herning városa a Jyske Bank Boxenben szeretné tartani a 2014-es Eurovíziót, ami kívülről és belülről is rendkívül impozáns. A Boxen sportesemények főszíntere, de - csak úgy, mint a Parken - tapasztalt nagy volumenű show-k rendezésében, például itt lépett fel Lady Gaga a Monster Ball-turné alatt. 15000 nézőt tudna fogadni jövőre, szóval hellyel-közzel egy ideihez hasonló tömeggel kellene számolniuk a dánoknak, ami nem rossz, és még a "bensőségességgel" is összeegyeztethető lenne. Esély a rendezésre: közepes. De csak azért, mert gyengíti Koppenhága.

Eleinte sokak számára morbid ötletnek tűnhet, hogy egy börtön is a versenyben van a rendezésért, de lépjünk túl a szögeken, rácsokon és fedezzük fel a tényeket! Ez a börtön számtalan zenei eseménynek ad otthont, amióta 2006-ban kiürítették és a bűnözőket áthelyezték egy másik épületbe. Múzeum is működik itt, konferencia-központként is üzemel, illetve üzleti tevékenységeket is folytatnak benne, a sportról nem beszélve. A városban egyébként 55 ezren élnek és rengeteg világhírű produkciónak adott már otthont. Esély a rendezésre: kevés. Nem hiszem, hogy mindezek ellenére megbélyegeznék az Eurovíziót, mint "a versenyt, ami egy börtönben volt".

Két helyszínt tartok tehát esélyesnek a 2014-es dalfesztiválra: a koppenhágai Parkent és a herningi Boxent. Utóbbinak szurkolok.

A legérdekesebb Eurovíziós tények

• Lugano 1956: Egyetlen angol nyelvű dal sem hangzik el. (1958-ban sem.)
• Hilversum 1958: Az Eurovízió történelmének első visszalépője az Egyesült Királyság.
• Cannes 1959: A holland Willy Van Hemert az első előadó, akinek sikerül másodjára is győzni (először 1957-ben). / A nyertes produkció mellett a második (brit) és a harmadik (francia) helyezett is előadhatja újra dalát a műsor végén. Ez az első és utolsó ilyen alkalom. (Hülye ötlet is volt.)
• Cannes 1961: A verseny szombatra kerül.
• Luxembourg 1962: Kiosztják a legtöbb nulla pontot. (Ausztria, Belgium, Hollandia és Spanyolország) (A későbbi években aztán hasonló tendencia figyelhető meg.)
• London 1963: Hollandia az első ország, akik nulla pontot kapnak két évig egy huzamban.
• Koppenhága 1964: Az 1974 előtti szavazórendszerben valaha látott legnagyobb szavazatkülönbséggel az olasz Gigliola Cinquetti megnyeri a versenyt 49 ponttal. A második helyezett Egyesült Királyság csak 17 pontot kap.
• Nápoly 1965: Először képviseli országát egy előadó nem a saját anyanyelvén. (A svéd Ingvar Wixell angolul énekel.)
• Luxembourg 1966: Létrehozzák az anyanyelvi szabályt az előző évben tapasztaltak miatt, aminek értelmében mindenki csak saját nyelvén énekelhet. / Hollandia képviselője az első fekete énekes a versenyen. (1966-ban ez nagy szó.)
• Bécs 1967: Dánia elhagyja a versenyt, majd csak 1978-ban tér vissza. A DR közszolgálati televízió igazgatója szerint a pénz így jobb helyre kerül. (Emmelie de Forest hálát adhat az égnek, hogy senki sem él örökké.) / A portugál Salazar miniszterelnök úr egy fekete előadót küld a versenyre, hogy bebizonyítsa, a pletykákkal ellentétben nem rasszista.
• London 1968: Az első színes adás.
• Madrid 1969: Az egyik legbotrányosabb és legszégyenteljesebb Eurovízió. Négy ország (Spanyolország, Egyesült Királyság, Hollandia és Franciaország) nyeri a versenyt, mivel nincs tervezet egy esetleges holtverseny kezelésére. / Az első alkalom, hogy egy ország egy huzamban kétszer győzzön. (Spanyolország) / A verseny arculatát Salvador Dalí készítette.
• Amszterdam 1970: Bevezetik a mára már jól megszokott képeslapokat. (Az újító kreativitás helyett a műsoridő kitöltése miatt tették ezt, ugyanis csak 12 ország vett részt a versenyen.) / Az első verseny, amin nem lép fel visszatérő előadó.
• Dublin 1971: Az első verseny, amin maximum hat ember lehet a színpadon.
• Luxembourg 1973: Eltörlik az anyanyelvi szabályt, mindenki úgy énekel, ahogy akar.
• Brighton 1974: Győzedelmeskedik az ABBA "Waterloo" c. dala, az együttes világuralomra tör.
• Stockholm 1975: Bevezetik a 12 pontos szavazórendszert.
• Hága 1976: Málta elhagyja a versenyt, majd csak 1991-ben tér vissza. (Bár ne tette volna még 2013-ban sem...)
• Párizs 1978: Az első alkalom, hogy két műsorvezetője van a versenynek. / Ugyancsak az első alkalom, hogy a versenyt a szocialista Magyarországon is élőben sugározzák.
• Hága 1980: Marokkó csatlakozik... először és utoljára. Kár.
• München 1983: Az Eurovízió eljut Ausztráliába. (Első élő közvetítés.)
• Luxembourg 1984: Először fordul elő, hogy a jelenlévő közönség fújjolása televízión keresztül is tisztán kivehető. (A brit produkció után kezdenek dühöngeni, mert előző évben brit futballhuligánok törtek-zúztak a kis államban, miután kitiltották őket egy UEFA-meccsről.)
• Gothenburg 1985: Összesen 13 visszatérő előadó vetélkedik a versenyen.
• Bergen 1986: A belga Sandra Kim a verseny történetének legfiatalabb győztese, csak 13 éves.
• Dublin 1988: Utoljára nyeri francia nyelvű dal az Eurovíziót. (Celine Dion "Ne partez pas sans moi")
• Lausanne 1989: Mostantól csak 16 éven felüliek vehetnek részt a versenyen.
• Zágráb 1990: Az első balkáni és egyben az első Eurovízió, amit az egykori vasfüggöny mögött tartanak.
• Millstreet 1993: Megrendezik a valaha látott legvisszafogottabb Eurovíziót a verseny történelmének legkisebb városában (Millstreetben ekkor kb. 1500-an laknak.)
• Dublin 1994: Először fordul elő, hogy a versenyt áprilisban tartják. / Debütál Magyarország, máris a 4. helyezett. / A pontbemondás először történik műholdasan a telefonos megoldás helyett, a nézők látják a pontbemondókat. / Bemutatkozik Michael Flatley és az ír tánc, mint köztes produkció.
• Dublin 1995: Az első alkalom, hogy egy ország egymás után háromszor tartja az Eurovíziót.
• Oslo 1996: Írország rekordot állít fel: 7. győzelem.
• Dublin 1997: Elhangzik az első rap Dánia előadásában.
• Birmingham 1998: Fellép az első transzsnemű előadó az izraeli Dana International személyében. (És nyer is.)
• Stockholm 2000: Elcsattan az első meleg csók az izraeli fellépők jóvoltából.
• Tallinn 2002: A svéd és belga kommentátorok arra biztatják a nézőket, hogy ne szavazzanak Izraelre. (Micsoda példademokraták...)
• Isztambul 2004: Az Eurovízió már nem egyestés őrület. Mivel rengeteg ország vesz részt, a döntőt egy elődöntő előzi meg. / Bemutatják a verseny új, egységes logóját, amit a mai napig használnak.
• Kijev 2005: Eredetileg Ruslana lett volna a műsorvezető, de eléggé gyér angoltudása miatt elvetették az ötletet.
• Athén 2006: Előadják a verseny történelmének ezredik dalát. (Brian Kennedy "Every Song Is A Cry For Love") / A versenyt először nyeri egy heavy metal dal. (Lordi "Hard Rock Hallelujah")
• Belgrád 2008: Az Eurovízió háromestés. A döntőt két elődöntő előzi meg.
• Moszkva 2009: Oroszország megrendezi az eddigi leglátványosabb Eurovíziót. / A norvég Alexander Rybak a verseny történetének legmagasabb pontszámával (387) győzedelmeskedik. / A két elődöntő során tanúi lehetünk a legborzalmasabb műsorvezetésnek, amit valaha lebonyolítottak Eurovízión.
• Oslo 2010: A gazdasági világválság okán Magyarország mellett több ország is visszalép.
• Düsseldorf 2011: Olaszország 1998-as visszalépése után újra részt vesz a versenyen.
• Baku 2012: Bemutatják a verseny történelmének legmutatósabb arculatát. / Örményország visszalép az Azerbajdzsánnal folytatott rivalizálása miatt. / Irán azzal vádolja Azerbajdzsánt, hogy az támogatja a melegfelvonulást (értsd Eurovíziót), így terrortámadásokat helyez kilátásba. / A legkorruptabb Eurovízió, az azeri indulótól kezdve a köztes produkciókig mindenkinek köze van a felső vezetéshez.
• Malmö 2013: Újra dán produkció nyer Svédországban. / 1985 óta ez az első alkalom, hogy nem kvalifikál a döntőbe volt-jugoszláv állam. (Ez abszolút üdítően hat a versenyre.) / Finnország bemutatja a verseny első leszbi csókját. / Szokatlanul sok botrány tör ki a szavazás körül: Oroszország, Fehéroroszország és Azerbajdzsán... tehát a leghülyébb "európai" diktatórikus országok forronganak.

Eurovízió 2013: Dán győzelem és a harmadik legnagyobb magyar siker

Vége az 2013-as Eurovíziós őrületnek. Panaszra abszolút nem lehet okunk, ByeAlex a magyar Eurovíziós történelem harmadik legjobb eredményét érte el, 10. lett. A győztes Dánia 281 ponttal, bár néha megszorongatta a második Azerbajdzsán. Most néhány hónap szünet következik, aztán újult erővel belevághatunk a koppenhágai versenyre való készülésbe.

A nagy öt + Svédország

Franciaország kapta az 1-es rajtszámot, így egy egészen korrekt dallal sikerült végleg kicseszni (23. helyezés). Olaszország dzsigoló balladája unalmas volt, de a 7. helyen végzett, nedvesítette az albán bugyikat. A házigazda Svédország egyáltalán nem szerepelt jól, ha azt nézzük, mik voltak saját elvárásaik, mekkora felhajtás előzte meg a produkciót és hogyan szerepelt Svédország az elmúlt években. Robin Stjernberg antipatikus figurája nem alakított nagyot a színpadon, szóval én például teljesen meg vagyok elégedve a 14. helyezésével. A britek életműdíjként kezelik az Eurovíziót, így a Blue és Engelbert Humperdinck után Bonnie Tylerrel találkozhattunk, aki ugyan emlékezeteimben igencsak halványan él, de aki még rázza magát az I Need A Hero-ra, az szavazott rá. Az Egyesült Királyság a 19. helyen végzett. Spanyolországot az ESDM képviselte. Maga a dal az egyik kedvencem, de az élő előadás bizony hagyott kívánnivalót maga után, ez pedig meglátszott a helyezésen is: 25. Németországot sajnálom, idén megtört a sikersorozatuk. Cascada csak egy 21. helyre volt elég nekik, pedig egy party-nótát adott elő. (Táncosok kellettek volna...)

Mi a franc volt ennyire szerethető Máltán?

Romániának eleve döntőbe sem kellett volna jutni, Ukrajna pedig ugyanúgy túlértékelt, mint 2011-ben. Kíváncsi vagyok, mekkora pusztítást okozott volna egy 1-es rajtszám mindháromnál.

Izrael kiesése bűzlik, mint egy kínai százéves tojás, itt már kiakadtam

Montenegróra vérfrissítésként szolgált volna a döntőben, az izlandi ballada pedig nyugodtan végezhetett volna Olaszország helyén.

Pontjaink a második elődöntőben

Pontjaink a döntőben

Mivel magyarul énekeltük, sejtettem, hogy a nyelvi rokonságba fektetett határtalan hit nyomán több finnugor nemzet fog szavazni ránk. Így tehát Finnország 10 pontja nem volt kérdéses és az észtek 4 pontját is köszönjük. Előrelátható volt a vikingek szimpátiája is (Norvégiától 2, Svédországtól 3 pontot kaptunk), illetve néhány szomszédos ország szavazata (Szerbiától 2, Horvátországtól 4 pontot kaptunk). Az viszont teljes meglepetésként ért, hogy Németországnak 12 pont értékében tetszettünk. Svájc általában szeret minket, de hogy 10 pontra vetemedjenek, az nem volt semmi. A görögöktől, az olaszoktól, a litvánoktól, a bolgároktól, az albánoktól, a franciáktól és főleg a san marinoiaktól nem vártam pontokat. Magyarország szereplése sohasem megjósolható, így legalább izgulhattunk egy jót.

További érdekességek, megjegyzések

• Egy híddal, konkrétan 14 km-rel arrébb lesz a következő Eurovízió.
• Egyetlen volt jugoszláv tagállam sem szerepelt a döntőben, ami mindenképpen csökkentette a blokkszavazás érvényesülését és tisztább szavazást biztosított.
• Csoda történt, Moldova nem Romániának adta 12 pontját.
• Novodomszky Éva még most sem tud angolul
• Törökország idén nem vett részt a versenyen, viszont felvételről leadták volna, ha a finnek produkciója nem egy leszbi csókban kulminál, illetve ha a svédek szavazás-zárás utáni produkciója nem tartogat meglepetésként egy újabb meleg akciót. Tehát a törökök megmutatják, hogy tényleg nem tartoznak Európához.
• A pontbemondók? DIE.
• Eric Saade meg minek kellett? Ja, hogy új album... remek...

Az első elődöntőről írt bejegyzésemet itt, a második elődöntőről pedig itt olvashattok!

Az első videó a Top39-es listavideóm rövidített, a második a hosszabbított változata. Jó szórakozást!

Eurovízió 2013: Ilyen volt a második elődöntő

A két nagy közönségkedvenc Izrael és San Marino elvérzett, a görög bulit az utolsó pillanatban mentették meg, Románia és Málta pedig tovább érleli bennünk a sorozatgyilkost. De ami a legfontosabb: Magyarország újra döntős!

Lettország PeR-ja energikus, friss és élettel teli volt, a rap/ének és a nézők buzdítása, szólongatása viszont nem tartott semmiféle balanszot egymással, utóbbi simán elnyomta a produkciót. Számomra viszont ők voltak az idei "élvezhető ciki"-kategória képviselői, ennek ellenére továbbjutásukat abszolút nem tartottam reálisnak, nem is kell velük számolni szombaton. Arra mindenesetre tökéletesnek bizonyultak, hogy megnyissák a második elődöntőt.

A letteket San Marino követte. Valentina Monetta tavaly már sokkolt minket a Facebook-dallal, idei visszatérését viszont hatalmas figyelem övezte, ugyanis dala, a Crisalde személyes toplisták élén tündökölt. Egy egészen korrekt színpadi produkciót láthattunk, klasszikus Eurovíziós előadás volt. Viszont a klasszikus Eurovízió egyet jelent az euroretróval és a kissé ódivatú behatással. A megjelenés óta túlértékeltnek tartottam és talán én vagyok az egyetlen rajongó, akit nem lep meg a bukásuk. Úgy tűnik, meg kell jegyeznünk az íratlan törvényt: San Marino nem lehet döntős. Sem a nézők, sem pedig az univerzum nem akarja összekaparni nekik azt a belépőt a fináléra. Egyszerűen csak nem.

A harmadik fellépő a rendkívül botrányos Macedónia volt. Tudni illik, Esma és Lozano nem a Pred da se razdeni-vel képviselték volna hazájukat tegnap, hanem egy másik dallal (Imperija). A macedón rajongók viszont olyannyira fellázadtak a döntés ellen, hogy végül lecseréltették a hazai közszolgálati tévével a számot. Ezzel viszont csak még több olajat öntöttek a tűzre, ugyanis a macedónoknak az új dal sem tetszett és ezúttal a régit követelték vissza. A döntéshozók reakciója persze egyértelműen egy "ah, fuck it" volt, az új szerzeményt nem kívánták lecserélni. Nem lettek döntősök, megérdemelték. Esma-t valamennyire persze sajnálom, hiszen hazájában az egyik legnépszerűbb énekesnő és valahol Macedónia is tehet arról, hogy fényéből vesztett Malmőben.

A negyedik a sorban Azerbajdzsán volt. Farid Mammadov előadása bennem különös érzelmeket keltett. Szóval volt Farid és mellette, illetve alatta egy férfi táncos "táncolt", jobban mondva mozgott a zenére, meg hát utánozta Farid mozdulatait tükörképként. Na most a kettejük által generált légkör nekem azt a hatást keltette, mintha Farid neki énekelte volna a dalt, s mikor megjelent a női táncos és a "tükörkép" gyakorlatilag közéjük állt, egy biszexuális szerelmi harc vette kezdetét. A "tükörkép" még akarta Faridot, de Farid már a mellek irányába vette volna az irányt. Az biztos, hogy ezen értelmezést olvasva az emberi jogokról mit sem tudó azeriek baltával vernék szét a koponyámat, de igen, nekem ennyire félreérthető volt. Azerbajdzsán egyébként továbbjutott, ez természetes.

Finnország... szörnyű dalszöveg, szörnyű üzenet, műanyag atmoszféra, erőltetett amerikanizált popszemét. Könyörgöm, még a háttér is Las Vegas-ról szólt. Persze nem azzal van a gond, hogy oké, Amerika, fuck yeah, hanem azzal, hogy nagyon látszott, hogy ilyen akar lenni. Ez pedig csak egyetlen bodzakosárrá tette a sok közül. Ennek ellenére döntős, hiszen a tinik is rászoktak a versenyre.

A zenei penészedés tovább folytatódott, a finn giccsparádé után ránk zúdult a máltai nyáltenger. A nagy kérdés a következő: Tényleg létezik ennyi öregasszony, aki tudja, hogyan kell SMS-t küldeni? Merthogy továbbjuttatta valaki... tavaly is abszolút igazságtalannak tartottam és idén is annyit tudok mondani, hogy Málta igazán nem érdemli meg ezt a sikersorozatot.

A bolgár rajongók pedig mára már biztosan eret vágtak magukon. Bulgáriával is igazságtalan, ami történik, de teljesen más okból, mint Málta esetében. Ők ugyanis küldtek már egy Poli Genovát (2011) és egy DeepZone & Baltazar-t (2008), akik szerintem megérdemelték volna a döntőt. A nézők viszont 2005 óta csak egyetlen alkalommal szavaztak bizalmat Bulgáriának. 2007-ben éppen Elitsa és Stoyan voltak azok, akiknek sikerült a mára már lehetetlennek tűnő álmot megvalósítani. Tegnap viszont nem tudták megismételni a Water sikerét, kevésnek bizonyultak a fináléba Samo championi c. dalukkal. Kilenc részvételből tehát nyolc sikertelen volt. Hogy mit fog csinálni ez a szerencsétlen ország jövőre, azt nem tudom. Szerintem ők sem.

Izland lépett fel nyolcadikként a színpadra. Egy korrekt balladát hallhattunk egy szép arcú viking előadásában, a továbbjutás borítékolható volt.

Görögország az egyik kedvencemmé nőtte ki magát tegnapra. Erőteljes, férfias előadás, alkoholmámoros és bulis dal, tánc és pörgés. Ezt mindet pedig kik, ha nem a görögök tudják a leghitelesebben hozni? A Koza Mostra Alcohol is Free c. dalára ment is egy szavazat tőlem. Szívroham viszont kerülgetett, hiszen Görögország továbbjutását utolsóként jelentették be. A bejelentésnél ha Magyarországnak nem is adtak elég izgulási időt, Görögországért már igencsak hagyták a körmeimet tövig rágni.

A tizedik Izrael volt a sorban és felháborítónak tartom kiesésüket. Moran Mazor egy bomba volt. Bomba! Hogy lehetett a kárára döntőbe szavazni azt a nyálas Gianluca-t (Málta) és a tökeit vesztett Cezart (Románia)? Mégis hogy?! Izraellel igazságtalanul bántak el a nézők idén, ez abszolút nem volt megérdemelt és nem is láttam előre. Stimmelt a hang, a dráma, a ruha, minden. Érdekes.

Izraelt Örményország követte egy viszonylag lagymatag pop rock (?) nótával. Lonely Planet, változtassunk, világbéke meg satöbbi. Továbbjutásának kihirdetésekor hatalmas fújjolás vette kezdetét az arénában, amit nem értettem még akkor sem, ha én sem tartottam erősnek a dalt. Miért is akadt ki az aréna ennyire?

Magyarországról majd a bejegyzés végén értekezem, addig is Norvégia. Margaret Berger és az I Feed You My Love az idei kedvencem. Teljes mértékben visszaadja a zenei ízlésemet, a színpadi produkció egyszerű, de hatásos volt, a görögök mellett pedig rá is szavaztam. Nagyon-nagyon szeretném, hogy Norvégia nyerjen idén. Az Eurovíziós Dalfesztivál történelmének egyik legjobb dalát szállítják. És persze továbbjutottak.

Norvégiát egy egészen felejthető Albánia követte, semmit nem tudok kiemelni az előadásból. Úgy tűnt, mintha a pirotechnikától várták volna a megváltást, ami szerencsére nem jött el. Őket Grúzia szerelmes duója követte. Ekkor éreztem, hogy eljött az idő egy mosdóba vonulásra, úgyhogy ennyire izgatott fel a darab.

Svájc a Takasa You and Me c. dalával indult, amit nagyon kedvelek kiesésük ellenére is. A sikertelenség viszont nem lepett meg, hiszen rengeteg negatív kritikával kellett szembenézniük nemzetközi szinten és persze az Üdvhadsereg-tagságuk sem vetett jó fényt rájuk. A produkció sajnos nem állt másból, mint hogy felálltak egymás mellé és énekeltek. Semmi mozgás, csak a csaj szánalmas ki-kinyerítése. De a dal jó és kiállok mellette.

A második elődöntőt Románia zárta. (Érdekes, hogy tegnap csak a kedvenceim és az általam legkevésbé kedvelt előadók léptek fel.) Én értem, hogy Cezarnak ez a hangszíne és hogy ez valami rohadtul elfogadott dolog az operában. Én értem ezt. De akkor sem tudok elmenni a tény mellett, miszerint ez az előadás olyan volt, mintha egy kasztrált indiai kisfiú ordított volna egy ultraszexi bollywoodi színésznő láttán, a háttérben egy falusi diszkó kezdő lemezlovasának próbálkozásaival. Nem volt jó! Nem! Férfiatlan volt és ugyanúgy felemelkedett a levegőbe, mint a nagy szövetséges Moldova. Na meg az a gönc... de persze döntős lett, miért is ne kínozzuk az istenfélő európaiakat... Nem sok pontot jósolok neki.

Mielőtt elérkeztünk volna a versenyhez, arról írtam, hogy ByeAlex szereplése mindenképpen tanulságos lesz. Akkor is, ha elbukik és akkor is, ha siker. A bukás azt jelentette volna, hogy soha többé ne küldjünk ennyire alternatív, már-már underground stílusú zenét és előadót. A siker viszont ugyanezt jelentette, csak ellenkezőleg... Oké, ne küldjünk, mert a magyar indulón is ugyanúgy szórakozni akarok, mint a többin, de annyit biztosan mondhatok, hogy merjünk újítani. A Compact Disco-val elindultunk egy ugyan rizikóval teli, de vérfrissítést hozó úton és ByeAlex-szel folytattuk. Sikeresen. Pedig nem hittem volna márciusban, hogy ez lesz. Annyira hittem Gigiben, hogy más alternatívára nem is gondoltam. Szerintem A Dal 2014-es kiadásának fogyasztását ez a kvalifikáció megkönnyítette a magyarok számára és most már nem vesszük majd annyira görcsösen az egészet, hiszen megtanultuk: bármit sikerre lehet vinni, ha megteremtünk egy erős imidzset hozzá.

Magyarország 1994-ben debütált a versenyen. Azóta összesen tizenegyszer szerepeltünk és legutóbbi hét részvételünket érintette a formátumújítás, miszerint elődöntőben kell bizonyítani a döntő előtt. Az elődöntőkből csak kétszer nem sikerült továbbjutnunk (Csézy - 2008 és Ádok Zoli - 2009), úgyhogy 4:2 a haladás javára. Azt hiszem, ez eléggé bizalomgerjesztő statisztika.

Eurovíziós Dalfesztivál 2013 Malmö - Szombat este 21:00-kor az m1-en és az adal2013.hu-n. Hajrá ByeAlex, hajrá Magyarország!

Eurovízió 2013: Ilyen volt az első elődöntő

Nem is vezetném most fel különösebben a bejegyzést, hanem egyből a közepébe vágnék. Ehhez fogható elődöntőt még soha nem láttam! Nem azért, mert a hallott dalok mellett eltörpülnek a világ zenei életének etalonjai, sem pedig azért, mert arénát robbantó produkciókkal találkoztam. Az első elődöntő bombasztikus volt, mert túlzás nélkül állíthatom, hogy tele volt meglepetésekkel. Eszméletlen nagyokkal.

A versenyt Ausztria kezdte. Natália Kelly Shine című dalát gyakorlatilag semmi sem körítette, egy fényes farmerben és fehér felsőben lengett a színpadon jobbról balra, háta mögött vokáloztak páran. Egy jó produkcióhoz a videoklip hangulatát kellett volna visszahozni a színpadra, aminek jellemzői a fiatalság, az energetikusság és az életkedv. Élőben viszont csak egy szép kis csajt láttunk, aki eldalolgatott és ringott néhányat a szélgép előtt. Nem is csodálom, hogy nem énekelte be magát a fináléba.

Észtország következett másodikként egy jelentősen feljavult előadással. Az észt selejtezőhöz képest Birgit dinamikusabban és hatást keltőbben közvetítette Et uus saaks alguse című dalát, továbbjutása viszont meglepetésként ért. Mégis mi lehetett benne jobb, mint a kiesettekben, akik között egyetlen másodperc alatt rá tudnék mutatni kettőre, hogy nyugodtan helyettesítsék az észt indulót a döntőben. Mert hát Birgit semmi extrát nem hozott, csak egy snassz balladát.

Szlovénia és Horvátország következtek a sorban. Mindkét produkció tetszett, a legtöbbet hozták ki belőlük, maguk a dalok is megfogtak és nem igazán találtam olyan elemet, ami hiányzott volna előadásukból. A horvát Klapa s Mora rendkívül férfias kisugárzást teremtett maga köré mind előadásmódban, mind pedig külső jegyeikben, ruházatukban. (A román Cezarnak lenne mit tanulnia tőlük.) A döntőben való szereplést mégsem tették nekik lehetővé a nézők. Ennek okaként egyértelműen az ízléseltérést tudom megjelölni, szimplán nem fogta meg az egyszerű nézőt a két balkáni ország produktuma. Persze, ha rajtam múlott volna, a döntőben lennének. Szlovénia egy teljesen korrekt elektronikus slágert hozott, a horvátok pedig három percre megéreztették velünk Dalmácia szelét és partjait.

Dánia Loreenja, azaz Emmelie de Forest lépett fel ötödikként Only Teardrops című dalával. Mit is írjak? Idén ő az, akit mind a fogadóirodák, mind pedig a rajongók éltetnek csak úgy, mint tavaly a svéd nyertest. Emmelie népszerűsége és fölénye egyértelmű, nekem meg keserű. Nem szeretem az olyan éveket, amikor már márciusban biztosra vehető egy ország győzelme, mert tompít az Eurovízió fényén. Szeretek izgulni, meg akarom élni az eseményeket úgy, hogy a kimenetelük homályos és bizonytalan. A 2011-es düsseldorfi verseny ebből a szempontból példaértékű (az azeri diadalról persze nyomdafestéket nem tűrő véleményem van). A dal persze az egyik legjobb, az érzelmekre pedig a fuvolával hat. Egy őszinte produkció.

Oroszország képviselője Dina Garipova, aki meglehetősen unalmasan adta elő a What If-et. Ukrajna Zlata Ognevich-e már próbált újítani. Egy két méteres kolosszus vitte be a színpadra, hogy ott egy szikladarabra álljon rá és énekeljen a pillangókról. Giccs. A vizuálok lehettek volna látványosabbak, de idén amúgy sem tettek ki magukért igazán a svédek a háttéranimációkat illetően, úgyhogy ezeket a következőkben nem is említeném meg. A két keletszláv énekesnő továbbjuttatta országát, nem volt meglepetés.

Ami meglepetés volt, az Hollandia sok éves hajtásának kivirágzása. Egészen idáig ők számítottak az egyik legszerencsétlenebb Eurovíziós nemzetnek, hiszen 2005 óta egyetlen alkalommal sem sikerült a döntőbe kerülniük, folyamatosan elakadtak az elődöntőben. 2008-ban sikerült a legközelebb jutniuk, akkor a 13. helyezést érték el és ugye tízen jutnak tovább. Anouk és Birds című száma viszont hatalmas büszkeséggel tölti most el a holland rajongókat és én is örülök sikerének.

Az est legkellemesebb meglepetését a színpadon Montenegró előzte meg. A Who See Igranka-jához kellettek volna a táncosok, az élő előadás pedig a rapperek részéről alulmúlta a stúdióverziót. Kár, mert idén Montenegrót szívesen láttam volna a döntőben, szükségünk van a vérfrissítésre, rajtuk pedig látszik, hogy frissítenék évről-évre, ha hagynák.

A tizedik fellépő Andrius Pojavis volt, akinek kvalifikálása nem a hab, hanem a tűzijáték volt a tortán, a már említett legkedvesebb meglepetés. A műsort megelőzően rendkívül alul értékelték, unták és lehúzták, viszont nálam mindig is a top 10 egyik helyezettje volt és hihetetlenül szurkoltam neki. Andrius egy szerethető figura, egy bohóc és eladta a Something-ot, továbbjuttatta Litvániát.

Fehérororszország ugyan továbbjutott, de abszolút jellegtelennek tartom a produkciót, egy lanyha szenzációhajhász három perc, semmi több. Moldovában pedig akkor csalódtam, amikor kiderült, hogy Aliona Moon románul fogja előadni az O Mie-t. Az angol szövege megfogott, a románt viszont nem értettem, s mivel az angol szöveg értéket adott, a román azt elvette. Untam, de az egekbe emelkedő Aliona nem lehetett vesztes, természetesen beszavazták a döntőbe.

És essünk túl rajta. Írország, Ryan Dolan, Only Love Survives. Közhelyek, olcsó színpadkép, olcsó táncosok, olcsó jelmezek, olcsó dalszöveg, olcsó zenei alap és olcsó vizuálok. Egyszerűen semmi sem stimmelt ennél az előadásnál. Ryan konkrétan "lávot" hányt mindenkire, rossz volt hallgatni és nézni is. Persze minden Eurovízióra kell egy-két szemét is, úgyhogy sikert könyvelhetett el.

Ciprus következett, Despina Olympiou balladája egy kis relax volt az ír cirkusz után, de nem juthatott tovább. Az An me thimasai tényleg csak arra volt jó, hogy egyszer elénekeljék és utána soha többé ne untassák vele a nézőt.

Azt hiszem, mindannyian egyetérthetünk abban, hogy Belgium kvalifikálására senki nem számított. Annak a gyereknek annyi negatív kritikát kellett lesöpörnie a válláról ahhoz, hogy jól teljesítsen a színpadon, mint tavaly a grúz indulónak, akinek még maradt is rajta néhány. Roberto Bellarossa és a Love Kills a döntőben is képviseli majd Belgiumot.

Az estét Szerbia zárta, a Moje 3 Ljubav je svuda című dalával. Hát az úgy kellett az Eurovízióra, mint iszlám papok egy melegklubba. Nem sikerült bejutniuk a döntőbe, ami azért is meglepő, mert Szerbiára nem igazán jellemző az elődöntőben való elhanyatlás, bármennyire is értékelhetetlen a dal. Tehát nagy ma a szerb csalódottság, de őszintén remélem, hogy nagyot esik a lóról csütörtökön Románia is. No offense.